Annak ellenére, hogy van egy szűk réteg, aki igyekszik tudatosan élni, önmagát fejlesztve, gyógyítva, sorsát alakítva, a legtöbben még mindig nem vesznek tudomást arról, hogy lélekkel rendelkező lények. Csak egy példa a pszichológiai kultúra hiányára, hogy a köztudatba ezidáig sem tudott beszivárogni a tény, miszerint elménknek van egy tudattalan rétege. Persze-persze, mindenki hallott már róla, emlegetik is a tudatalattit, de ha róluk van szó, egyszerűen nem hisznek benne, hogy olyan erők, gondolatok, programok is aktív alakítói életüknek, melyekről nem tudnak. "Az én nem úr többé a saját házában" - mondta Freud több, mint egy évszázada. De vajon hányan vannak, akik komoly jelentőséget tulajdonítanak álmaiknak, megérzéseiknek? Leülünk-e meditálni? Testi-lelki betegségeink pszichés hátterét górcső alá vesszük-e? Elmegyünk-e szakemberhez, ha úgy gondoljuk, hogy a probléma túlnő rajtunk? Általában a válasz sajnos nem. Bagatellizálunk, elfojtunk, gyógyszereket kapkodunk be, elválunk a házastársunktól és gyermekünket rossznak minősítjük. Ez a könnyebb út. Nem kell felelősséget vállalnunk. Aki végül mégis elindul valamiféle lelki úton, az általában titkolja. Én még nem találkoztam olyannal, aki például büszkén mesélte volna, hogy pszichológusi segítséget kért. Ez a mi társadalmunkban szégyellnivaló dolog, mert ugye a többi ember, család, párkapcsolat tökéletes. Azok pedig, akik változtatni igyekszenek, biztosan defektesek. Igaz, hogy sokan közülük kitartó munkával feldolgoznak komoly nehézségeket, egészségesebbé válnak, javulnak kapcsolataik vagy gyermekük tünete szűnik meg. Légy büszke magadra, ha mersz változtatni, ha törekszel az önismeretre, fejleszted a pszichológiai kultúrádat! Kezdhetjük? :)