A mai lányok jó részét szüleik a fiúkhoz hasonlóan nevelik. Jutalmazzák a versenyszellemet, a teljesítményt, az önállóságot. Így lesz képes saját lábára állni, férfi nélkül is boldogulni. Korunk gyermekeinek szülei nem engedhetik meg maguknak, hogy figyelmen kívül hagyják a statisztikákat. A szingli, elvált nők aránya jelentősen megnőtt. S míg régen egy nő egyedülállóként reménytelen helyzetben volt, ma már dolgozik, eltartja magát, karriert épít és egyre magasabb pozíciókba tör. Megtanulta, hogyan kell férfiként élni. Ha párkapcsolatban él, egyenrangú partnere lehet párjának. A férfiak számára elérhető összes tudáshoz, pozícióhoz, szórakozási lehetőséghez hozzájuthat. Szellemi partner. Ezen felül természetesen jó, ha női erényekkel is fel van vértezve. Hiszen a – bár lazuló – társadalmi elvárás azért még mindig csak az, hogy a nő tartja melegen a családi tűzhelyt szó szerint és átvitt értelemben is. Lelket ápol, gondoskodik, összetart valamint főz, mos, takarít. A nő rugalmas és mindez működik is. A pár gyermekre vágyik, és a baba megérkezik. A várandósság időszaka mint átmeneti állapot, meg sem közelíti az azt követő kihívások sorozatát. Bizonyos életmódbeli korlátozások már ekkor életbe lépnek. Majd egy drámai napon megszületik a Gyermek, az Anya és az Apa. A régi meghal, egy új nő és férfi, egy család születik. Már soha nem lesz olyan, mint régen. Ne is várd!  És valahol ez mindenkinek fáj. A gyász nem megy könnyek, érzelmi viharok nélkül. Egyesek szimplán úgy fogalmaznak, hogy a hormonok... Az élet valami új csodát tartogat, ha nyitott vagy rá. Fátyolos szemmel és túlcsorduló szívvel babádat nézve minden olyan egyszerűnek tűnik. Ám sokszor nagyon nehéz. Az eddig teljesen független nő elveszíti a szabadságát. Először is meg kell tanulnia egy kis emberhez tökéletesen alkalmazkodni, vele szimbiózisban élni és teste feletti önrendelkezési jogáról részben lemondani. Nagyrészt át kell adnia a kontrollt új főnökének, teljesen új típusú feladatokat kell ellátnia, meg kell szoknia, hogy otthon maximum az idővel versenyezhet és egyetlen teljesítménymérője babájának elégedettségi szintje. Eközben a klasszikus férfi-női szerep visszaköszön, a nő anyagi függésbe kerül. Jövedelmének csökkenése pedig arra utal, hogy a társadalom nem igazán értékeli a rá szabott munkát. A rengeteg ügyelet és túlóra javadalmazás nélkül marad, szabadságolásra évekig ne is számítson, táppénzre nem mehet, mert nincs olyan helyettes, aki ugyanolyan szinten képes ellátni a munkakört. Foglalkozása ezen túl: kismama, akárhány diplomát is szerzett. Ha tudnák, hogy a legnehezebb munka a világon egy kis embert szeretetben, gondoskodva, tanítva útjára indítani! A nő persze ezen is túllép, csak bántja az igazságérzetét. Bizonyos ajtók bezárulnak. Nő legyen a talpán, aki ugyanúgy képes minden tudáshoz, szórakozási lehetőséghez, netán (táv)munkához hozzájutni, mint babája születése előtt, úgy, hogy annak ne a gyermek lássa kárát. Jobbára marad a gyermeknevelés és a házimunka.  A feladatok szaporodnak, de a nőnek fitten, szépen kell átugrani az akadályokat. De ne aggódj, ezt is megoldja!

Mindenki fiút szeretne főleg egy-két lány után. Tényleg a neme a lényeg?

Ezzel a mániával akkor szembesültem, mikor második gyermekemmel voltam várandós. Egy eladó hölgy először totyogó lányomra pillant, majd gömbölyödő pocakomra és felteszi a kérdést: „Kisfiú?” „Nem, kislány” – felelem gyanútlanul, hiszen akkoriban még azt hittem, hogy a kérdés hangozhatott volna így is: „Kislány?” Majd a hölgy kedvesen lereagálja a dolgot: „Nem baj.” Valóban nem az. Nem baj, hanem egy kis ember, aki történetesen nőnemű. A jelenetet követő hónapokban, sőt még kisebbik lányom megszületése után is számtalanszor találkoztunk kisfiúban reménykedő hozzáállással és vigasztaló szavakkal, többnyire idegenektől: „Nem baj, csak egészséges legyen!” Minduntalan próbáltam kifejezni, hogy kimondottan örülünk a lánynak (természetesen a fiúnak is ugyanúgy örülnénk), legalább a két nagylány szépen összenő. Manapság sem kell aggódnunk amiatt, hogy az emberek elvesztik hitüket fiúnk születésében, ugyanis szeretnénk még a lányoknak testvérkét. Az emberek persze örülnek: „Kell egy fiú!” „Majd addig próbálkoztok, míg fiú nem lesz!” – mondják lelkesen. Erre egy félmosoly kíséretében csak annyit mondhatok „Lányt szeretnénk!”

Mi ez a fiú mánia? Manapság egy nő már mindent megtehet, amit egy férfi. Lehet topmanager, politikus, testépítő vagy buszsofőr. Utazgathat a világban, szavazhat, egyedül ücsöröghet egy pubban. Élhet házasságban, élettársi viszonyban, divatos szingliként, (nem szégyenkező vénlányként) vagy éppen egyedülálló anyaként. XY-né már egyre kevesebb van, igaz a gyermekek még többnyire édesapjuk vezetéknevét viszik tovább. A nő független, autonóm ember, nem oldalborda, férfi nélkül is entitás. A mai lányok már csak nem is kettes sorszámúak! A rendszer felborult, ideje eszmélni.

Örülni fogok, ha lesz egy fiam és annak is, ha lányom lesz. Egy új csodát, egy egyedi emberkét, egy külön kis világot szerethetünk személyében nemétől függetlenül.

A babák szoktak sírni hasfájás miatt. Vajon miért az az első gondolatunk, hogy ez természetes, csak hasfájós a baba. A leggyakoribb magyarázatok: ilyen fajta, nincs jól megbüfiztetve, túleszi magát, felkapattad. Azt javaslom, ne várjuk meg a 3 hónapos kort ölbe tett kézzel, hogy majd elmúlik. Gyanakodjuk! Lehet, hogy beteg, fertőzése van vagy allergiás. Minden esetre az aktív hozzáállás, a válaszkereső magatartás és a pszichés befektetés megtérül, ha a gyermekünk egészsége a kérdés. Ha nem találunk semmit, talán 3 hónapos korra tényleg el is múlik. A következő bejegyzésekben saját történetünket is elmesélem, hogy világosabb kép alakuljon ki a témáról. Szóval, ha idegenek megkérdezik, hogy jó baba? Kedves Anyukák! Igen, jó. Akkor is ha "hasfájós", ha sokat sír, ha nem alszik, ha nyűgös. Igen, JÓ. Képzeljük el magunkat egy gyomorrontás alkalmával, biztosan nem tudnánk nyugodtan szundikálni. A baba meg álomba sírhatja magát egyedül a kiságyában, babakocsiban, mert majd megszokja. Ugye nem? Nagyobb babánál meg lessük, hogy milyen oka lehet annak, hogy többször ébred éjjel, vagy nehezen alszik el. Persze, biztos a foga vagy kevés a tej. Netán pszichés vagy a rossz nevelés. Holott a 3 év alatti gyerekek 2%-a tejallergiás. És ez csak egy típus. A gyermekét az anya ismeri legjobban, ha valami bűzlik, akkor ne hagyd magad elaltatni!

D. Winnicott pszichoanalitikus bevezette az elég jó anya fogalmát. Szerinte nem kell tökéletes szülőknek lennünk, mentálisan egészséges gyermeket nevelhetünk akkor is, ha csak "elég jók" vagyunk. De mi az elég jó kérdem én? Ha egyszer-kétszer feszült vagyok/nap/hét/hónap még belefér? Megvédem, biztonságot adok vagy túlóvom, gúzsba kötöm? Na és mikortól vagyok már nem elég jó? A választ nem tudom, talán Winnicott sem tudta. Olyan leírást nem találtam, hogy heti kétszer szabad kiabálni, egyszer nem betartani az ígéretünket és háromszor visszautasítani játékra hívó gyermekünket "mostnemérekrá" címszó alatt. Szerintem a tökéletes szülőség veszélye senkit sem fenyeget, de azért jó, hogy megtudtuk, nem is kell annak lennünk. Viszont törekednünk érdemes rá, mert így ha néha hibázunk, még biztosan elég jók vagyunk!

A születés utáni első 5 órát a szakirodalom "arany óráknak" nevezi. Tudományos kutatások szerint ez egy olyan periódus a baba életében,  mely - ha édesanyjával tölti - megalapozza, elősegíti a biztonságos kötődést. Ilyenkor ideális esetben a baba és mama bőrkontaktusban vannak. Anya öleli a kicsit és szoptatja, így teremtve meg a gyöngéd átmenetet a méhen belüli és kinti élet között. Aztán jó esetben marad a pici anyukával. Miért jó ez neki? Ha bármikor megéhezik, anyatejet kaphat nem tápszert vagy teát. 9 hónapig anya volt a világ és most anya segít megbirkózni a világgal. Ha bármi szükséglete támad, nem hagyják egyedül, kétségbeesetten sírni, hanem a leginkább ismerős ember, anya kielégíti. A szülés traumáját enyhíti, s nem tetézi szeparációval. Az első baktériumok, melyekkel találkozik a legkönnyebben leküzdhetőek, az anya által hordozottak lesznek. Miért jó anyának? Egyből elkezdhet ismerkedni babájával, jobban fel tud készülni az "otthoni életre", az anyaszerepre. Az igény szerinti szoptatás elősegíti a tej belövellését, majd  gátolja a mell bekeményedését. A nő felépülése könnyebb, gyorsabb, mert a szoptatás alatt felszabaduló oxitocin segíti a regenerációt. A szülés utáni hormonlöket általában éberebbé teszi az anyát és alvásigénye csökken, ezzel is elősegítve a babára-hangolódást. Ha valamilyen okból kifolyólag nem tudtuk megvalósítani a ezeket a baba-mama barát szempontokat, szerencsére számos alkalmunk nyílik még a kompenzációra. Szerető szülőként ez nem lehet akadálya a jó anya-gyermek kapcsolatnak.

A szituáció a következő: A játszótéren a szülő aggódva tekint gyermekére, szeretné megóvni a közelgő bajtól,  s ahogy a lurkó felmászik a libikóka tetejére, anyuka lelki szemei előtt már megjelenik a lehetséges forgatókönyv. Ezt megakadályozandó, odaszól kicsinyének: "Le fogsz esni!" És bumm... Tényleg leesik. "Látod? Megmondtam." De miért esik le a gyerek? Pedig még szóltunk is neki. Mert megkapta az üzenetet, amit anya küldött. Le fogsz esni. Punktum. Ha anya ezt mondja, akkor biztosan ez is fog történni, hiszen ő olyan sokat tud a világról. Figyeljünk arra, mit is mondunk valójában gyermekünknek! Hogyan lehet pozitívan üzenni? Csupán kis kreativitásra van szükségünk. "Kapaszkodj erősen!" "Figyelj, hová lépsz!" "Ügyesen egyensúlyozz!" Vagy egész egyszerűen: "Gyere le onnan!" Ilyen könnyű. Máskor pedig így próbáljuk óvni gyermekünket: "Ne mássz fel a mászókára, mert leesel. A múltkor is megütötted magad. Emlékszel mennyire fájt? Bibis lett a térded." Nos ezzel az okfejtéssel valóban megakadályozható a cselekvés. Félni fog a mászástól. Viszont ha egyszer mégis felmászik,a leesés bekövetkezésének valószínűségét sikeresen növeltük. Ehelyett érdemesebb segíteni a gyermek aktivitását, bátorítani, jó tanácsokat adni és megkérni, hogy csak anyával vagy apával merészkedjen fel. Betegségeket, rossz fizikai állapotokat is gyakran megüzenünk. Nézzünk párat és azt is, hogy mit lehet mondani e gyakran elhangzó mondatok helyett: "Ha gyorsan eszed a fagyit, meg fog fájdulni a torkod" --> "Lassabban nyald a fagyit, mert túl hideg a torkodnak." "Fel fogsz fázni" --> "Tegyél egy párnát a feneked alá, mert hideg a padló" "Ha túl közelről nézed a tévét, elromlik a szemed" --> "Ülj távolabb a tévétől, úgy jobban látod!" "A sok édesség elrontja a gyomrod." --> "Csak egy csokit egyél, a többit tedd a fiókba, hogy maradjon holnapra is." És sorolhatnám. Senki sem akarja, hogy gyermeke megfázzon, hólyaghurutos, rövidlátó vagy gyomorproblémákkal küszködő ember legyen. Az üzenetek, melyeket kapunk elvárásokká alakulnak bennünk, pszichénk testünk felé közvetíti őket és kész a tünet vagy a baleset. Így hat az önbeteljesítő jóslat. Figyeld meg, hogy te mit üzensz gyermekednek! A negatív üzeneteket pozitívakká igyekezz átfogalmazni, gyermeked testi-lelki egészségét támogatandó!

Erőteljes elvárás érezhető a társadalom és a kismamák részéről, miszerint apuka legyen bent a szülőszobán, ezzel is kifejezve, hogy felelősséget vállal születendő gyermeke iránt. Az apukák szeretnének eleget tenni eme "kötelességüknek", kezdettől bizonyítva "jóapaságukat" illetve nehéz helyzetekben való férfias helytállásukat. Milyen hasznai lehetnek, ha apuka jelen van gyermeke születésénél? A nő szempontjából: biztonságot nyújtó légkört tud teremteni, támaszt nyújthat a kiszolgáltatottság állapotában. Képviselni tudja az orvos, a szülésznő felé neje kívánalmait a szüléssel kapcsolatban, döntési helyzetekben. Egy simogatás, egy biztató szó, hogy van kibe kapaszkodni a fájdalmaktól elgyötört nőnek erőt ad, s ezzel az apa közvetetten segít gyermekének megszületni. A babát életének első perceitől láthatja, kezébe veheti, nyugtathatja, a köldökzsinór elvágásával szimbolikusan átvezeti a méhen kívüli életbe. Apa és gyermeke korai kötődéséhez ezek a tényezők nagyban hozzájárulnak. A párkapcsolatot mélyebbé teszi, ha családjuk születésénél mindketten jelen vannak, s ez az intenzív esemény mintegy előfutára lehet a már működő házastársi/élettársi alrendszeren túl a jól funkcionáló szülői alrendszer megteremtésének. De! Ha a férfi nem akar részt venni, semmiképpen nem jó, ha erőltetjük. A muszájból jelenlevés sokkal rosszabb, mint ha a férfi kimarad a dologból. A szülő nőre is plusz terhet ró, ha látja a férfi feszültségét, tehetetlenségét, netán aggodalmát. A szülés után is számos alkalom kínálkozik, mikor segítségére lehet feleségének/párjának és szoros kapcsolatot építhet gyermekével. Ugyanakkor, ha a nő nem akarja párja részvételét az eseményen, neki is legyen joga nemet mondani. Erőteljes, intenzív és katartikus élmény ez, mely mindenkiben nyomot hagy. Hiszen új család születik!

Érdekes módon még mindig tartja magát a 3 óránkénti szoptatás mítosza. Azért mítosz ez, mert - a gyerek igényeit szem előtt tartva - a szopiztatást nem lehet így csinálni. Miért nem? A magzati lét idilli állapotából kibújik a kis ember egy idegen világba. Keresi a kapcsolatot, az ismerős illatokat, megérzi, hogy szükségletei vannak, melyeket ki akar elégíteni. Születése után jó esetben rögvest édesanyja karjaiba kerül, és szopizni kezd, nagyon éber. Majd pihen egy ideig, s eztán - kevesen tudják, hogy - az újszülöttnél születése után röviddel (kb. másnap éjjel, de a szülés időpontjától is függ) van egy olyan időszak, amikor folyamatosan szopizni akar. Nagyon fontos, hogy ezt az igényét kielégítsük. Belátható, hogy a kórházban a rooming-in elhelyezés támogatja a folytonos szoptatás megvalósulását. A természet jól kitalált mindent, a mi dolgunk "csak" annyi, hogy a baba jelzéseit figyeljük. Mi is a szoptatás? Táplálás? Igen. Kapcsolat az ismerőssel, az anyával? Igen. Fájdalomcsillapítás, nyugtatás? Igen. Teljesítmény, hatóerő, bizonyíték, hogy cselekedeteimnek eredménye van? Igen. Igyekezzünk egy rendszert kialakítani a szoptatásban, ahogy nő a baba, egyre könnyebb lesz. Ne legyen differenciálatlanul minden jelzésre első válaszunk a cici. Lehet, hogy csak ölbe vágyik, unatkozik vagy a hasa fáj babánknak. De mereven ragaszkodni 2-3 óra szünethez a szoptatások között, teáztatni vagy cumit dugni helyette a kicsi szájába nem javallott. Ha cuppogtat, keresgél, a száját nyitogatja, de még csak 1 óra 50 perc telt el, nyugodtan adhatsz neki tejcsit. Mi sem órarend szerint táplálkozunk. Ha egy kiadós büfi-kaki után rájön, hogy ő mégsem lakott jól, bízz benne! Ha a nyári hőségben hamar megszomjazik, akkor hadd igyon az első tejből! Csak így tud elaludni? Nyugi, öt évesen már nem az anyamellen fogja álomra hajtani a fejét. Miről szól a szoptatás? Bízhatok anyában, hogy táplál, figyel rám, szeret, biztonságot ad, kielégíti a szükségleteimet, megnyugtat, ha bajban vagyok. Érdemes jelzésekkel fordulnom a világ felé, mert adekvát válaszokat kapok. Képes vagyok hatással lenni a dolgokra, megküzdeni a táplálékomért (igen fárasztó edzés egy újszülöttnek). A szoptatás a biztonságos kötődés egyik alappillére! Magadban is bízz! Képes vagy táplálni, hisz ezt tetted 9 hónapig. A melled erre van kitalálva, s tenni fogja a dolgát. Figyeld a gyermeked jelzéseit és tested alkalmazkodni fog az igényeihez!

Mire jó és mire nem a szülési terv? Hazánkban még nemigen dívik, amit az amerikai filmekben már láthatunk: a kórházba érkező vajúdó nő egy részletes szülési tervet nyújt át az orvosnak, melyben a fájdalomcsillapítás, gátmetszés, különböző beavatkozások iránti igényét vagy elutasítását jelzi. Kíváncsi lennék, hogy magyar viszonyok közt ez milyen reakciókat vált(ana) ki. Mert nálunk azért a szolgáltatások, beleértve az egészségügyit is, nem épp nyugatiasan működnek. Szóval szerintem a szülési terv kevésbé arra való, hogy a kórházi dolgozókat írott formában tájékoztassuk kéréseinkről. Arra sem épp ideális, hogy körmünk szakadtáig ragaszkodjunk elképzeléseinkhez, ha az élet mást hoz. Minden nő, minden baba, minden szülés más és más. Ennek elfogadása felszabadít és nyitottá tesz az adódó szituáció megélésére. Viszont mégis nagyon hasznosnak tartom több szempontból. Első a tájékozódás. Ha csupán nagyon kevés, hiányos információval rendelkezem arról, hogy mi fog történni a szülőszobán, az korlátozza tudatos döntési lehetőségeimet. Az általános mentalitás az, hogy fogadd el, amit a protokoll előír, az orvos jónak lát. Természetesen a szakmai segítség nem véletlenül van jelen. Senkit sem arra biztatok, hogy lázadozzon, hanem arra, hogy merjen kérdezni és álláspontot képviselni. Most mi fog történni? Az oxitocin infúziónak milyen hatásai/mellékhatásai lehetnek?  Biztosan kell-e burokrepesztés? Érdemes előzetesen tájékozódni az eljárásokról, hogy kialakuljon bennünk egy terv saját szülésünket illetően, melyet szóban saját magunk vagy egy minket képviselő személy (apa, dúla) éles helyzetben közölni tud a kórházi dolgozókkal. Jó, ha meg tudjuk fogalmazni igényeinket. Egy pozitív elvárásokkal teli szülési terv nagyon szuggesztív hatású lehet. Ha leírjuk, elképzeljük, hogy mi hogyan fog történni szerintünk, ennek az önmegvalósító jóslatnak kifejezett hatásai lesznek a szülésre. Például a "nem szeretnék fájdalomcsillapítást, ha elviselhetőek számomra az érzések" hozzáállás növeli a fájdalomküszöböt és a kivitelezése gördülékenyebben megy. Nosza hát, légy hatással a szülésedre! Gondolkodj róla, fogalmazd meg mit szeretnél, írd le (a segítődnek oda is adhatod), vizualizáld!

Hogyan is készülhetnénk tudatosan egy olyan eseményre, mely kapcsán fogalmunk sincs, hogy mit várhatunk? Vagyis éppen hogy fogalmaink, elvárásaink vannak róla és sajátélményünk. Egy átlagos nő jobb esetben ismeri saját születéstörténetét illetve egy-két esetről van tudomása. Ezek az egyszerű, de erőteljes történetek gyakran hordoznak negatív aspektusokat mind a babát mind a mamát tekintve. Köldökzsinór a nyakon, oxigénhiány, sürgős császármetszés, zavaros magzatvíz, rossz szívhang, stb., melyek elsősorban a gyermeket veszélyeztetik, az anya pedig kontrollvesztetten aggódik. A nők beszámolói pedig fájdalmakról, tehetetlenség érzésről, a kórházi dolgozók tapintatlan bánásmódjáról szólnak. De mi köze az én illetve mások születésének a saját szülésemhez? Nagyon is sok. Ma már tudományosan bizonyított tény, hogy a gyermek a saját születését intenzíven átéli. Az "úgyis elfelejti" hozzáállás abszolút fals, mivel tudattalanunkban szavak nélküli emlékként jelen van. Otto Rank osztrák pszichoanalitikus szerint ez életünk első nagy traumája. A megélt születési élmény hatással lesz saját szülésünkre. Persze eddigi életünkre már szintúgy nagy hatást gyakorolt, hiszen pl. kezdeti mintául szolgál egyéb megterhelő események feldolgozására. A szülés, várandósság időszaka születésünk élményeit kiváltképp aktivizálja. Ezen kívül a narratívák, melyeket születésünkről/ születésekről hallunk, tudatos beállítódásainkat is meghatározzák. Mit tehetünk? Szerencsére nagyon sokat! Saját születési traumánk feldolgozására a tudomány már kínál módszereket (pl.: rebirthing légzés). A anya-magzat kapcsolatanalízist (Hidas György, Raffai Jenő) említeném még külön meg, mely abban is nagy segítségünkre lehet, hogy születendő gyermekünktől ne "várjunk" a miénkhez hasonló vagy negatív születést. A kártékony üzenetek pedig átfogalmazhatók. Színezzük, árnyaljuk, írjuk át saját születéstörténetünket! Például az a gyermek, akinek a nyakára tekeredett a köldökzsinór, biztosan nagyon szerencsés az életben A nehezen születő nagy harcos, küzdő, aki szereti a kihívásokat. Akinél bezavarosodott a magzatvíz, képes volt jelezni, bízott másokban és segítséget kért a megszületéshez. Szülés előtt ne a fájásokat, hanem a méhösszehúzódásokat várjuk és máris könnyebb lesz elfogadnunk az érzést. Ennyit gondolatébresztőnek. Kedves Kismama! Önmagad is megteheted , hogy leírod saját születésed történetét, kicsit módosítva, illetve írsz egy pozitív történetet a szülésedről (még mielőtt bekövetkezik). Rengeteget fog segíteni!